Egy hét van még hátra a hivatalos nyárból és max 2 hét abból a soha vissza nem térő időszakból, amikor Guszti még egyke. A nyár mozgalmasan telt, annak ellenére, hogy Guszti mamája a növekvő pocakja miatt fokozatosan egészen takarékra került. Íme egy fotó összeállítás a nyár azon momentumaiból, amiket sikerült megörökíteni!
Zalacsányi látogatásunk alkalmával emlékezetes volt Guszti számára a találkozás a lovakkal, pónikkal, csikókkal, kiskutyákkal és kiscicákkal Szentgyörgyváron:
A keszthelyi sétán pedig a kismotor volt az egyik kedvenc:
A július eleji kánikulában Esztergomban nyaraltunk Budával, Gergővel, Emmával, Rozival és szüleikkel. Ezúttal Lőrincék nem tartottak velünk, mert 2 héttel korábban született meg Lőrinc kishúga, Zora. Aktív volt a kikapcsolódás, az 5 gyerek aktívkodását nem is igazán volt alkalmuk a felnőtteknek megörökíteni, de készült néhány pillanatkép, ami a hangulatot jól mutatja.
Békéscsabán is nyaralt Guszti kétszer is Gyöngyimaminál és Papánál, ahol igazán jó dolga volt, ahogy azt a következő kép alapján sejtjük:
Kispesten pedig Ecimami kényeztette az unokát, akire itt egy röpke nyári záport és lehűlést követően óriás pocsolyák vártak:
A terasz jól bevált játszótér lett a nagy melegben:
És még két kedvenc kép:
És végül augusztus 20. körül megvolt a nagy áttörés: Guszti úgy döntött, végülis van kedve leszokni a pelenkáról! Mert ő már nagyfiú, és a kistestvéreinek lesz majd pelusa, de az övét elviheti már a kukásautó. És ennek mindannyian nagyon örülünk :)
Ezen kívül bámulatos, mennyi mindenben tud segíteni: beindítja a mosogatógépet, segít kipakolni, odaviszi Anyakának amire szüksége van, "tisztára" mossa az ablakot, segít elpakolni a játékokat és még ezer dolog, ami most nem is jut az eszünkbe.
A szókincse páratlan, szép hosszú mondatokat formál, és elmeséli már a kedvenc meséit. Ezt nem igazán sikerült megörökíteni eddig, de az alábbi videó segít abban hogy elképzelhető legyen Guszti beszélőkéje!
https://www.youtube.com/watch?v=4j7QNHqzZj8
Van néhány szó, amit következetesen másképp ejt Guszti, ezeket megpróbáltam összeírni:
garázsol (varázsol)
vödör (gödör)
DMW (BMW...)
Ez utóbbihoz nagyon szívósan ragaszkodik, a legaranyosabb az volt, amikor próbáltuk neki elmagyarázni, hogy az BMW, az elején B mint Béla, és azóta van néhány autó amire azt mondja Guszti, hogy Folsvágen, mint a Béla.... Utána próbálkoztunk gyakoroltatni vele a B-t, amiből az lett, hogy ismételte amit mondunk: bö-bö-bö-bö-bö-bö DéEmVé...
Elmondja már, hogy őt Beleznai Gusztinak hívják, a Papát pedig Beleznai Zászlónak :)