Januárban tartja a három fiú a névnapját, amit idén minden kétséget kizáróan Guszti élvezett a leginkább! Ő ugyanis minden ajándékkal jót játszott, és még a marcipánt is ő kapta!
Ekkoriban a közös étkezések általában úgy teltek, hogy a kicsik a pihenőszékükben csatlakoztak az étkezőasztalnál ülő nagyokhoz. A pihenőszékek pedig pont olyan szögben pihentették őket, hogy az étkezés végére általában két pelenkát kellett cserélni, amit a nyögésekből, durrogásokból és gyakran a szagokból már hamar megsejtettünk. Guszti is hallotta többször, ahogy a "kakilós székeket" emlegetjük, így történhetett, hogy egy szép napos délután ő is ihletet kapott és csatlakozott a pihenő székes csapathoz! Mondanom sem kell, a hasunkat fogtuk a nevetéstől!